Személyautóknál hidraulikus fékrendszerrel találkozunk, melyek rendszerint két fékkörösek.

Szükségünk van egy pedálra, amit taposhatunk, hozzá kell kapcsolni egy fékrásegítõt, és egy kettõs fõfékhengert. A csõvezetékek másik végeire pedig fékmunkahengereket kötünk és természetesen a kerékfékeket. Végezetül fel kell tölteni a rendszert fékfolyadékkal, és légteleníteni kell azt.

A fékrendszer teljesen zárt, tehát, ha a folyadékra nyomást gyakorolok, akkor az minden irányban egyenletesen terjed (Pascal törvénye). Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha én rátaposok a pedálra, akkor az erõ egy fékrásegítõn keresztül a fõfékhengerre jut, onnan a fékkörökön keresztül a kerékfékhengerekhez.
A fizika tanulmányaikból tudjuk, hogy a hidraulikus rendszerben az erõk arányosak a dugattyú felület nagyságával. Tehát ha én nagy fékezõ erõt szeretnék átvinni a fékekre, akkor nagy felülettel kell rendelkeznie a fékhengereknek. Ez persze nem jó, hiszen sok helyet foglalnának, és nehezek lennének. Egy dolgot tudunk csak tenni, megnöveljük a fékrendszer nyomását, kb. 120 barra és ennek következtében, lecsökkenthetjük az alkatrészek méretét. A rendszerben pedig egy speciális fékfolyadék dolgozik, amelynek a tulajdonságait lényegében amerikai elõírások (DOT3, DOT4; DOT = Department of Transportation) határoznak meg. Elég sok tényezõnek kell megfelelnie, így például nagy forráspontúnak (260 - 290 °C) kell lennie a folyadéknak, alacsony dermedési ponttal kell rendelkeznie, a viszkozitásának állandónak kell lennie, nem támadhat meg fémrészeket, vagy tömítéseket.

Web: http://autotorino.hu